2023. július 27., csütörtök

Veszteség pillanata

 




" Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

2023. július 17., hétfő

Téged kereslek


Lábaim előtt csörgő falevél, a sápadt ősz, szép álmokról mesél. hűvös szellő kavarja az utca porát, betakarja testemet a meleg kabát. Csak a lelkem fázik nem vagy velem. Nélküled a lét, üres gyötrelem… Az öreg téren lassan lépkedek, jönnek velem szemben az emberek. Téged kereslek minden szelíd mosolyban, Téged kutatlak minden lágy mozdulatban. Messze vagy most, nem láthatlak. Még nem de várlak a sóhajban, a percben… Gondjaim közt előbukkan arcod, s egyre erősebben hallom hangod. Átölelsz az emlékek gyöngy-varázsában, s boldogság ébred szívemnek otthonában. Lágyan elringat az emlékezés Hiányod, lelkembe karcokat vés…

2018. április 5., csütörtök

Terhes sebek


Egy bizonyos kor után mindenki elszenvedi a maga sebeit, meggörnyed a maga terhe alatt, és kínlódik az élete nehézségei miatt, és gyakran mindez megtöri az embereket. Senki sem maradhat sértetlen... Az ember jellemét a lelki sebei és forradásai határozzák meg. Néha a szenvedés gazdagítja a lelket, néha épp ellenkezőleg, összetöri.

Memories


Az utolsó email-Emlékül
Tudod, sose gondoltam volna, hogy ilyet írok Neked, de okot adtál életedben először... és utoljára. Emlékszel? Az első találkozás, az első levél, a vallomás, a vonatút, az estig tartó éneklések és bolondságok. Az élő napló. A barátságunk. Az órákig tartó beszélgetés. Az ígéreted. Majd az utolsó üzenet. Tudod, én mindenre emlékszem és emlékezni is fogok. Örökre.. Egy édes, okos srác voltál mindig. Csak éppen rossz környezetben. Nem, nem a családodra gondolok, hanem az állítólagos "legjobb barátaidra" akik ott rúgtak beléd, ahol értek. A családod védeni próbált( tőlük ), és én is. A legjobb nővéred volt, akit valaha kívánhattál, ha lehetett volna. Anyud mindentől óvott, sajnos sikertelenül. Apudat nem ismertem személyesen, de ahogy beszéltél vagy írtál róla, éreztem, hogy erős köztetek a kapocs. "Ha tehetném elvenném a fájdalmadat!" Mondtad, mondtam, írtad és írtam. És képzeld: éreztem. Elvettem a fájdalmadat. Hidd el, szívesen tettem, és megtenném újra, csakhogy itt légy. Velem. Velünk. Újból. Boldogan. Emlékszel? Amikor e-maileztünk, mindig Te kérdeztél, és én válaszoltam. Furcsa, de sosem faggatóztam, nem voltam kétségbe a szavadat, és mindent elhittem. De, most amikor én is feltenném az enyémeket, nem lesz aki válaszol. Soha.. Miért? Csak így: miért? Nem gondoltál bele, hogy mi lesz utána? Mi fog történni? Mi lesz azzal az űrrel, amit magad után hagysz? Eszedbe se jutott, mi történhetett volna? "Oh, bárcsak visszatekerhetném az időt!" Gondolkodj kicsit! Nézz mélyen magadba, és keresd alő az ígéretedet. Megvan? Azt is tudod, hogy mi történt előtte? Igen, az első veszekedésünk. Minden apró részlet bennem van. De úgy tűnik, hogy Te nem akartad megtartani. Vagy egyszerűen elfelejtetted volna az állomás felé? Értelmetlen kuszaság. Október 3. Hála neked életem legszebb napja, és egyben a legrosszabb hónapom kezdete. Az eltűnésed. Ne tudd meg, milyen sokk ért minket akkor. Aztán is mét megjelentél, megfogadtál valamit, valamit, amit tudtam, hogy nem fogsz betartani. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb hülyeséget csinálsz, és én reménykedtem, hogy utóbb lesz. Senki sem gondolta volna, hogy pont most... egy fontos esemény előtt. A fényképek. Az együtt töltött idő. A naplózás. A megszokott beosztás, és a napi rutinná vált üzenetek. Mindez eltűnt. Veled. Egy életre. Tudod, a legrémisztőbb pillanat is bennem él. Lullaby.. a dal, ami eszembe juttatja a legvérfagyasztóbb másodperceket. "Csak egy villanás, mégis érzed. Csak egy apró ér, mégis vérzel. Mindössze egy pillanat, mégis érted, Hogy amit érzel, már nem élet!" Utoljára hagytam a számomra legfontosabbat: eszedbe jutottam, én aki állítólag az életed volt? Nem. Tudom, de meg akartam kérdezni. Nem, hisz elengedtél, az emlékeinkkel együtt. Hidd el, éreztem, amikor megtetted. Csak nem tudtam, hogy jel volt. Aztán lassan rájöttem. Őszinte leszek: haragudtam Rád. Utána átgondoltam, és rájöttem, hogy ez egy próba volt, hogy mennyire vagy bátor. Itthagytad a helyet, ahol csak szenvedtél. Büszkén jelentem ki: sikerült. Büszkeség és szomorúság tölt el, amikor Rád gondolok. Büszkeség, hisz megtetted amit akartál.. és fájdalom, mert az életed- az ingatag kártyavár- itt összedőlt. Drága, ha valaha elolvasod, tudd, nincs bennem tüske...csak a puszta elfogadás és szeretet. Légy boldog, ott ahol vagy, Hősöm! Búcsúzom.. egy időre. Nemsokára találkozunk!

2018. április 4., szerda

Ha én rózsa volnék...........

Ha én rózsa volnék, nemcsak egyszer nyílnék, Minden évben négyszer virágba borulnék, Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak, Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak. Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, Akárhonnan jönne, bárkit beengednék, Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött. Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék, Hogy az egész világ láthatóvá váljék, Megértő szemekkel átnéznének rajtam, Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam. Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék, Minden áldott este fényben megfürödnék, És ha engem egyszer lánckerék taposna, Alattam a föld is sírva beomolna. Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, Mindenféle szélnek haragosa volnék, Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, S nem lennék játéka mindenféle szélnek.

2016. július 19., kedd

Sebek

A legrosszabb szúrt seb az, ami a szívet éri. Persze a legtöbben túlélik, de a szív sosem lesz a régi. Mindig van egy seb, szerintem azért, hogy emlékeztessen arra, hogy még ha csak egy kis időre is, de valaki miatt gyorsabban vert a szíved. És ezzel a sebbel együtt élhetsz büszkén egész életedben.

2016. április 29., péntek

A hit






Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel,aki Ő lesz, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi.

Bannerem

Bannerem