Lábaim előtt csörgő falevél, a sápadt ősz, szép álmokról mesél. hűvös szellő kavarja az utca porát, betakarja testemet a meleg kabát. Csak a lelkem fázik nem vagy velem. Nélküled a lét, üres gyötrelem… Az öreg téren lassan lépkedek, jönnek velem szemben az emberek. Téged kereslek minden szelíd mosolyban, Téged kutatlak minden lágy mozdulatban. Messze vagy most, nem láthatlak. Még nem de várlak a sóhajban, a percben… Gondjaim közt előbukkan arcod, s egyre erősebben hallom hangod. Átölelsz az emlékek gyöngy-varázsában, s boldogság ébred szívemnek otthonában. Lágyan elringat az emlékezés Hiányod, lelkembe karcokat vés…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése